Michael Ende
A
sátánármányosparázsvarázspokolikőrpuncspancslódítóbódítóka
SZIASZTOK!
Egy kellemes Michael Ende
könyvet olvastam ma el, gondoltam írok róla egy keveset, hogy
felkeltsem az érdeklődéseteket. Ez volt az első Ende könyv, amit
életemben olvastam, szégyen, nem szégyen ez az igazság. Michael
Ende nevét ismerjük már, ő írta a Végtelen történet című
regényt, de a Momot is. Ezek a legismertebbek.

De miről szól a könyv?
Egy kissé gonosz és vicces varázsló otthonában találjuk
magunkat , mihelyst belekezdünk a műbe.
Ő dr. Lidérczy Belzebub. Az év utolsó napján Átkos Ákos
érkezik hozzá , aki a gonosz Nagyúr követe, és közli
Belzebubbal, hogy elég kevés gonoszságot hajtott eddig végre a
világban, el van maradva, s ha élni szeretne a jövő évben is ,
akkor szedje össze magát. A történet szilveszter délután öt
órától éjfélig játszódik tehát, s a fejezetek is az idő
múlása alapján vannak tagolva. Váratlanul
betoppan Belzebub nénikéje Tyrannja Vampiriana és egy kis
húzakodás után, együtt látnak neki, hogy megmentsék magukat a
kellemetlenségtől és ezer csapást, járványt, környezeti
katasztrófát zúdítsanak az élővilágra. A varázslópáros
tudja, hogy az Állatok Nagytanácsa két esendő kémet küld
házukba: Maurizio di Maurót, a butuska, beképzelt kandúrt és
Krakél Kareszt, a csapzott varjút, akit legalább nem lehet
megvezetni. A két botcsinálta kis hős, ha nem is fennkölt
bátorságról, de tiszteletre méltó civilkurázsiról tesz
bizonyságot, amikor felveszi a harcot a két varázslóval – igaz,
a megnyugtató végkifejlet eléréséhez elkél némi „égi”
segítség is…
A fedélterv és az illusztráció Regina Kehn
munkája.
Érdemes a könyvet az év utolsó napján olvasni , talán úgy
jobban átélhető a történet. Én a rekkenő augusztusi melegben
olvastam, akkor sem volt rossz.