Szeptember 30.: A Magyar népmese napja

Furfangos vagy? Esetleg jól ismered a népmeséket?

Ha igen, akkor meg tudod fejteni a rejtélyes válaszokat, amiket 

A titokzatos beszédű lány és a Mátyás király és a szegény legény

című mesékben találsz,

vagy be tudod fejezni

A csudacsirke

című mesét, hogy „Minden jó, ha vége jó” legyen.

Várom a megfejtést a könyvtári paravánra kitett dobozba, vagy levélben. Írjátok föl a mese címét, a neveteket és az osztályotokat is a megoldás mellé! Határidő: október 7. hétfő este.

A legjobb, legérdekesebb ötleteket díjazzuk.

A titokzatos beszédű lány

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány. Okos is volt, szép is volt, szorgalmas is volt, sokáig mégsem vette senki feleségül. Egy napon egy fiatal katona hazajött a háborúból, és az ő fülébe is eljutott a hír, hogy lakik a közelben egy igen takaros lány. Elhatározta, hogy elmegy a bátyjával megnézni magának, és ha a lány tényleg olyan, amilyennek mondják, ő bizony azonnal megkéri feleségül.

Ment a két legény, és amikor a lány házához értek, egyből befordultak az udvarra. Hogy az udvarban nem találtak senkit, benyitottak a házba. A lány egyedül volt otthon, egy szál hálóingben; amikor a két legény belépett, a lány nagyot sikoltott, és beugrott a hálószobába.

-          Jaj, hogy nincs füle a háznak!

A legények csodálkozva néztek egymásra. Hogy lehetne a háznak füle? Közben a lány gyorsan magára kapta a ruháit, és előjött a szobából.

-          Mit kerestek itt?

-          Jöttünk háztűznézőbe! – felelte a katona, és rámosolygott a lányra.  – Mondd csak, hogy hívnak?

-  A nevem eleje ugyanaz, mint a hátulja, a közepe pedig dupla – vágta rá a lány gondolkodás nélkül. A katona elcsodálkozott.

-          És … hány éves vagy?

-          Annyi, amennyi, az anyám kétszer annyi, mint én, az apám öttel több, mint az anyám, és hárman együtt vagyunk százévesek!

Sehogyan sem értették a legények, miket hord össze a lány. Ilyen egyszerű kérdésekre ilyen fonákul felelni! De hogy a szüleit említette, kaptak az alkalmon, hogy mást kérdezzenek.

-          Apád itthon van-e?

-          Nincs! Elment a malomba a tavaly megevett kenyérért.

-          És … mikor jön vissza?

-          Ha egyenest hazajön, akkor sokára, de ha kerülőúton jön, akkor hamar itt lesz!

A két legény a fejét vakarta zavarában.

-          Anyád itthon van-e?

-          Nincs, elment az étel ízéért a boltba.

-          Testvéred van-e?

-          Van ám, egy bátyám.

-          Hát ő hol van?

-          Halottal takarja az elevent.

Na, ennyi elég is volt a katonának, búcsú nélkül szaladt ki a házból.

-          Hát ki akarna egy bolond lányt feleségül venni? Miket hordott ez össze? – morogta a bátyjának. –Egyetlen válaszának se volt se füle, se farka! Füle van a háznak, na hiszen … elmenni a tavalyi kenyérért meg az étel ízéért … most már értem, miért nem kéri meg senki a kezét!

A katona bátyja azonban hátrapillantott, ahogy kijöttek a házból és látta, hogy a lány mosolyog utánuk. Addig-addig gondolkodott, míg így szólt az öccséhez:

-          Te, menjünk mégis vissza ahhoz a lányhoz, kérdezzük meg, hogy értette, amit mondott. Hátha volt értelme!

-          Ugyan már! Értelme annak a sok sületlenségnek?

-          Mégis, kérdezzük meg!

-          Én ugyan azzal a lánnyal többet szóba nem állok! – mordult rá a katona a bátyjára. – Ha még több zagyvaságot akarsz hallani, menj vissza hozzá egyedül!

A bátyja fogta magát, visszaballagott a házhoz, és bekopogott. A lány mosolyogva nyitott ajtót, behívta a legényt a konyhába.

-          Azt hittem, már vissza se jössz!

-          Visszajöttem – ismerte el a legény. – Bevallom, ahány kérdést feltettünk neked, a válaszaidból egyet sem értettem. Magyarázd el, miért mondtad, hogy a háznak nincs füle!

Próbáljátok meg kitalálni a beszéd értelmét!

 

-          Miért nincs füle a háznak?

-          Mi a neve a lánynak?

-          Mennyi idős a lány, az anyja és az apja külön-külön?

-          Hogy lehet a tavalyi kenyérért elmenni?

-          Miért rövidebb a kerülő út, mint az egyenes?

-          Miért ment a lány anyja a boltba?

-          Mit csinál a lány bátyja?

Mátyás király és a szegény legény

 

Történt egyszer, hogy Mátyás király budai palotájában nagy mulatságot rendezett. Hivatalosak voltak a mulatságra mindenféle bárók, hercegek és más országokból való királyok is. Az egyik szomszédos király, hogy megköszönje a vendéglátást, egy aranyból készült ekét ajándékozott Mátyásnak, mielőtt hazaindult.

Mátyásnak nagyon megtetszett az aranyeke. Rögtön ki is doboltatta, hogy aki megmondja neki, mennyit ér, azt az udvarába költözteti, és tanácsossá teszi. Jöttek az emberek mindenfelől, tudósok, nemesek, kereskedők; becsülték az aranyeke árát ennyi meg annyi pénzre, de a király egyik válaszukkal sem volt megelégedve. Végül hogy, hogy nem, arra keveredett egy rongyos ruhájú szegény legény, Márkó.

-          Felséges királyom, tehetnék én is egy próbát?

-          Tegyél, fiam! Mondd meg, szerinted, mennyit ér ez az eke?

Márkó csak rápillantott az aranyekére, és rögtön rávágta a választ:

-          Felséges királyom, ha lesz májusban eső, és megáztatja a földet, akkor ez az eke pont annyit fog érni, mint egy vasból készült eke. De ha nem kapunk esőt, akkor bizony fabatkát sem ér!

Elnevette magát Mátyás király: tetszett neki a legény válasza. Rögtön meg is kérdezte, hol lakik, és megígérte, hogy hamarosan látogatást tesz nála, hogy megnézhesse, miféle helyen nőtt fel egy ilyen éles eszű fickó. Nem telt bele egy-két nap, és Mátyás valóban megjelent lóháton a kis ház előtt, ahol a legény lakott. Csak úgy, ahogy volt, a nyeregből behajolt az ablakon, és bekiáltott:

-          Ki van idebenn?

-          Másfél ember és egy ló feje! – vágta rá Márkó gondolkodás nélkül.

Mátyás erre elkacagta magát.

-          Mit csinálsz itthon egyedül, te legény?

-          Főzök!

-          Mit főzöl?

-          Lesfelt.

-          Hát az meg micsoda?

-          Bableves, felség! Ahogy fő, a bab úszik benne le s fel.

-          Hát az apád hol van?

-          Kiment a mezőre egy kárból kettőt csinálni.

-          Hát az anyád?

-          Gereblyézi az erdőt.

-          Testvéred van-e?

-          Van bizony! Egy húgom és egy öcsém.

-          A húgod hol van?

-          A tavalyi örömét siratja.

-          És az öcséd?

-          A ház mögött vadászik. Amit megfog, azt otthagyja, amit nem fog meg, azt hazahozza.

Elcsodálkozott a király ezen a sok furcsaságon. Leszállt a lóról, belépett a házba. Márkó megkínálta bablevessel, és amíg jó étvággyal kanalaztak, Mátyás kérte, magyarázza meg a sok rejtélyes dolgot, amit mondott.

….

Keressetek ti is magyarázatot arra, hogy mit csinálnak Márkó szülei, testvérei!

A csudacsirke

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy özvegyasszony. Annyira szegény volt, hogy alig jutott minden nap valami kevéske étel az asztalára. Nem volt senkije a kerek világon, aki támogatta volna; dolgozott látástól vakulásig, mégis szegény maradt, mint a templom egere.

Történt egy napon, hogy az özvegyasszony hazafelé sétált, amikor meglátott az út szélén egy fekete csirkét. Nyomorult kis állat volt, összevissza álltak a tollai, kidülledtek a szemei, alig pihegett, áztatta a szomorú délutáni eső. Megsajnálta az asszony a csirkét, a kötényébe vette, és hazavitte magával. Fészket készített neki rongyokból a kemence mellett, oda ültette melegedni.

Hát, ahogyan melegedett a csirke, Csipogni kezdett.

-          Mit? Mit? Mit?

Csodálkozott az asszony, először azt hitte, csak a képzelete játszik vele, de a borzas fekete csirke egyszerre csak kiugrott a kemencesutból, és hangosabban kérdezte:

-          Mit hozzak? Mit? Mit? Mit?

-          Ugyan mit hoznál te nekem? – kacagott fel az asszony.

-          Mit hozzak? Mit? Mit? Mit?

-  Hozol ám te nekem lócitromot! – szólt rá az asszony, mert idegesítette a csipogás. Ám erre a fekete csirke egyszerre felpattant a levegőbe, tűzgolyóvá változott, és kisuhant a kéményen át. A következő pillanatban kopogtattak. A szegény asszony ámulva nyitott ajtót… a fekete csirke pedig berontott a házba, és kezdte hordani befelé a lócitromot, de olyan sebesen, hogy a ház félig tele volt, mire a szegény asszony magához tért a csodálkozástól.

-  Viszed ki innen, de rögtön! – kiáltott rá a csirkére. A csirke engedelmesen megfordult, és szélsebesen kihordta az összes lócitromot a házból, majd megint megállt a konyha közepén, és kitartóan csipogni kezdett.

-          Mit hozzak? Mit? Mit? Mit?

-          Hozzál nekem friss kenyeret! – mondta hirtelenjében az asszony.

A csirke tűzgolyóvá változott, kiugrott a kéményen, és a következő pillanatban már kopogott is az ajtón, és hordta befelé a kenyeret, egyik friss cipót a másik után. A szegény asszonynak szeme-szája elállt a csodálkozástól. Mire annyi kenyeret behordott a csirke, hogy majd összeroskadt alattuk az asztal, végre is észbe kapott.

-          Hozz inkább szalonnát és kolbászt!

Térült-fordult a csirke, meg sem állt pihenni, hordta azonnal befelé a kolbászt és a szalonnát. Az asszony csak csodálta. Hirtelen gondolt egyet.

-          Hozz inkább aranyat!

Megint csak tűzgolyóvá változott a csirke, térült-fordult, és kezdte telehordani a házat csillogó arannyal. Ki tudja, honnan hozta? A szegény asszony csak ámult-bámult, ahogy megtelt a szobája aranypénzekkel. Rájött, mekkora csodára tett szert a csirkével. Kezdett is kérni tőle mindenfélét – ezüstöt, aranyat, selyemruhákat, ritka finomságokat. A csirke pedig hordta-hordta mindet, szakadatlanul. A szegény asszonyból egy csapásra gazdag asszony lett.

Csak egyetlen baj volt: a csirkének egy pillanatra sem volt nyugta. Amint teljesítette a gazdája egyik kérését, már ott toporzékolt a lába előtt, és kérdezgette:

-          Mit hozzak? Mit? Mit? Mit?

Az asszonynak se éjjele, se nappala. Ha este azt mondta a csirkének, hozzon valamit, reggelre tele volt a ház, hogy moccanni sem lehetett. Ha azt mondta valamire, hogy elég lesz, akkor rögtön a sarkában volt a csirke:

-          Mit hozzak? Mit? Mit? Mit?

Se aludni, se nyugton lenni nem lehetett tőle. A gazdája nem tudta, hogyan szabaduljon. Átment hát a szomszédba, a falu bölcs öregasszonyához, tanácsot kérni.

-          Ej, nagy bajban vagy, lányom – mondta az öreganyó. – Nem csirkéd van neked, hanem lidérced! Bármit hoz, amit kérsz, de soha nyugtod nem lesz tőle. Ha nem szabadulsz meg tőle időben, halálra nyaggat, és viszi a lelked egyenesen a pokolba!

Megrémült erre az asszony. Hazament, fogta a csirkét, a kötényébe rejtette, és visszavitte oda, ahol találta. De hogy, hogy nem, mire hazaért, a lidérc már a konyhában toporzékolt:

-          Mit hozzak? Mit? Mit? Mit?

Az asszony, még jobban megrettenve, kosárba rakta a lidércet, kiszaladt vele a Dunához, és belehajította a folyóba. Mire azonban hazaért, az ázott fekete csirke az ajtóban várta

-          Mit hozzak? Mit? Mit? Mit?

Harmadszorra az asszony egy edénybe gyömöszölte a lidércet, rátette a fedőt is, aztán mély gödröt ásott a hátsó kertben, és eltemette az edényt. Mire azonban visszaért a házba, a csirke már futott eléje, rázta a tollából a sarat:

-          Mit hozzak? Mit? Mit? Mit?

Hiába próbált szabadulni tőle, a lidérc mindig visszajött, és egy perc békét sem hagyott neki. Az asszony végül visszament a bölcs anyókához a szomszédba, és kérlelni kezdte, árulja el, hogyan lehet a lidérctől megszabadulni.

-          Annak csak egyetlen módja van, lányom: olyan feladatot kell neki adni, amit nem tud teljesíteni!

Gondolkodott, gondolkodott a szegény asszony. Végül támadt egy ötlete. Amikor a lidérccsirke ismét befejezte az ételhordást, odaállt eléje:

-          Mit hozzak? Mit? Mit? Mit?

-          Hozd el nekem  …

 

Eléggé furfangosak vagytok? Találjatok ki valamit, amit a lidérccsirke nem tud elhozni, ezáltal a szegény asszony megszabadul tőle!