című mesét, hogy „Minden jó, ha vége jó” legyen.
A titokzatos beszédű lány
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány. Okos is
volt, szép is volt, szorgalmas is volt, sokáig mégsem vette senki feleségül.
Egy napon egy fiatal katona hazajött a háborúból, és az ő fülébe is eljutott a
hír, hogy lakik a közelben egy igen takaros lány. Elhatározta, hogy elmegy a
bátyjával megnézni magának, és ha a lány tényleg olyan, amilyennek mondják, ő
bizony azonnal megkéri feleségül.
Ment a két legény, és amikor a lány házához értek, egyből
befordultak az udvarra. Hogy az udvarban nem találtak senkit, benyitottak a
házba. A lány egyedül volt otthon, egy szál hálóingben; amikor a két legény
belépett, a lány nagyot sikoltott, és beugrott a hálószobába.
-
Jaj,
hogy nincs füle a háznak!
A legények csodálkozva néztek egymásra. Hogy lehetne a háznak
füle? Közben a lány gyorsan magára kapta a ruháit, és előjött a szobából.
-
Mit
kerestek itt?
-
Jöttünk
háztűznézőbe! – felelte a katona, és rámosolygott a lányra. – Mondd csak, hogy hívnak?
-
A
nevem eleje ugyanaz, mint a hátulja, a közepe pedig dupla – vágta rá a lány
gondolkodás nélkül. A katona elcsodálkozott.
-
És
… hány éves vagy?
-
Annyi,
amennyi, az anyám kétszer annyi, mint én, az apám öttel több, mint az anyám, és
hárman együtt vagyunk százévesek!
Sehogyan sem értették a legények, miket hord össze a lány.
Ilyen egyszerű kérdésekre ilyen fonákul felelni! De hogy a szüleit említette,
kaptak az alkalmon, hogy mást kérdezzenek.
-
Apád
itthon van-e?
-
Nincs!
Elment a malomba a tavaly megevett kenyérért.
-
És
… mikor jön vissza?
-
Ha
egyenest hazajön, akkor sokára, de ha kerülőúton jön, akkor hamar itt lesz!
A két legény a fejét vakarta zavarában.
-
Anyád
itthon van-e?
-
Nincs,
elment az étel ízéért a boltba.
-
Testvéred
van-e?
-
Van
ám, egy bátyám.
-
Hát
ő hol van?
-
Halottal
takarja az elevent.
Na, ennyi elég is volt a katonának, búcsú nélkül szaladt ki a
házból.
-
Hát
ki akarna egy bolond lányt feleségül venni? Miket hordott ez össze? – morogta a
bátyjának. –Egyetlen válaszának se volt se füle, se farka! Füle van a háznak,
na hiszen … elmenni a tavalyi kenyérért meg az étel ízéért … most már értem,
miért nem kéri meg senki a kezét!
A katona bátyja azonban hátrapillantott, ahogy kijöttek a
házból és látta, hogy a lány mosolyog utánuk. Addig-addig gondolkodott, míg így
szólt az öccséhez:
-
Te,
menjünk mégis vissza ahhoz a lányhoz, kérdezzük meg, hogy értette, amit
mondott. Hátha volt értelme!
-
Ugyan
már! Értelme annak a sok sületlenségnek?
-
Mégis,
kérdezzük meg!
-
Én
ugyan azzal a lánnyal többet szóba nem állok! – mordult rá a katona a bátyjára.
– Ha még több zagyvaságot akarsz hallani, menj vissza hozzá egyedül!
A bátyja fogta magát, visszaballagott a házhoz, és
bekopogott. A lány mosolyogva nyitott ajtót, behívta a legényt a konyhába.
-
Azt
hittem, már vissza se jössz!
-
Visszajöttem
– ismerte el a legény. – Bevallom, ahány kérdést feltettünk neked, a
válaszaidból egyet sem értettem. Magyarázd el, miért mondtad, hogy a háznak
nincs füle!
Próbáljátok meg kitalálni a beszéd
értelmét!
-
Miért nincs füle a háznak?
-
Mi a neve a lánynak?
-
Mennyi idős a lány, az anyja és az
apja külön-külön?
-
Hogy lehet a tavalyi kenyérért
elmenni?
-
Miért rövidebb a kerülő út, mint az
egyenes?
-
Miért ment a lány anyja a boltba?
-
Mit csinál a lány bátyja?
Mátyás király és a
szegény legény
Történt egyszer, hogy Mátyás király budai palotájában nagy
mulatságot rendezett. Hivatalosak voltak a mulatságra mindenféle bárók,
hercegek és más országokból való királyok is. Az egyik szomszédos király, hogy
megköszönje a vendéglátást, egy aranyból készült ekét ajándékozott Mátyásnak,
mielőtt hazaindult.
Mátyásnak nagyon megtetszett az aranyeke. Rögtön ki is
doboltatta, hogy aki megmondja neki, mennyit ér, azt az udvarába költözteti, és
tanácsossá teszi. Jöttek az emberek mindenfelől, tudósok, nemesek, kereskedők;
becsülték az aranyeke árát ennyi meg annyi pénzre, de a király egyik
válaszukkal sem volt megelégedve. Végül hogy, hogy nem, arra keveredett egy
rongyos ruhájú szegény legény, Márkó.
-
Felséges
királyom, tehetnék én is egy próbát?
-
Tegyél,
fiam! Mondd meg, szerinted, mennyit ér ez az eke?
Márkó csak rápillantott
az aranyekére, és rögtön rávágta a választ:
-
Felséges
királyom, ha lesz májusban eső, és megáztatja a földet, akkor ez az eke pont
annyit fog érni, mint egy vasból készült eke. De ha nem kapunk esőt, akkor
bizony fabatkát sem ér!
Elnevette magát Mátyás király: tetszett neki a legény
válasza. Rögtön meg is kérdezte, hol lakik, és megígérte, hogy hamarosan
látogatást tesz nála, hogy megnézhesse, miféle helyen nőtt fel egy ilyen éles
eszű fickó. Nem telt bele egy-két nap, és Mátyás valóban megjelent lóháton a
kis ház előtt, ahol a legény lakott. Csak úgy, ahogy volt, a nyeregből behajolt
az ablakon, és bekiáltott:
-
Ki
van idebenn?
-
Másfél
ember és egy ló feje! – vágta rá Márkó gondolkodás nélkül.
Mátyás
erre elkacagta magát.
-
Mit
csinálsz itthon egyedül, te legény?
-
Főzök!
-
Mit
főzöl?
-
Lesfelt.
-
Hát
az meg micsoda?
-
Bableves,
felség! Ahogy fő, a bab úszik benne le s fel.
-
Hát
az apád hol van?
-
Kiment
a mezőre egy kárból kettőt csinálni.
-
Hát
az anyád?
-
Gereblyézi
az erdőt.
-
Testvéred
van-e?
-
Van
bizony! Egy húgom és egy öcsém.
-
A
húgod hol van?
-
A
tavalyi örömét siratja.
-
És
az öcséd?
-
A
ház mögött vadászik. Amit megfog, azt otthagyja, amit nem fog meg, azt
hazahozza.
Elcsodálkozott a király ezen a sok furcsaságon. Leszállt a
lóról, belépett a házba. Márkó megkínálta bablevessel, és amíg jó étvággyal
kanalaztak, Mátyás kérte, magyarázza meg a sok rejtélyes dolgot, amit mondott.
….
Keressetek ti is
magyarázatot arra, hogy mit csinálnak Márkó szülei, testvérei!
A csudacsirke
Egyszer
volt, hol nem volt, volt egyszer egy özvegyasszony. Annyira szegény volt, hogy
alig jutott minden nap valami kevéske étel az asztalára. Nem volt senkije a
kerek világon, aki támogatta volna; dolgozott látástól vakulásig, mégis szegény
maradt, mint a templom egere.
Történt egy
napon, hogy az özvegyasszony hazafelé sétált, amikor meglátott az út szélén egy
fekete csirkét. Nyomorult kis állat volt, összevissza álltak a tollai,
kidülledtek a szemei, alig pihegett, áztatta a szomorú délutáni eső. Megsajnálta
az asszony a csirkét, a kötényébe vette, és hazavitte magával. Fészket
készített neki rongyokból a kemence mellett, oda ültette melegedni.
Hát, ahogyan
melegedett a csirke, Csipogni kezdett.
-
Mit?
Mit? Mit?
Csodálkozott az asszony, először azt hitte, csak a képzelete
játszik vele, de a borzas fekete csirke egyszerre csak kiugrott a
kemencesutból, és hangosabban kérdezte:
-
Mit
hozzak? Mit? Mit? Mit?
-
Ugyan
mit hoznál te nekem? – kacagott fel az asszony.
-
Mit
hozzak? Mit? Mit? Mit?
-
Hozol
ám te nekem lócitromot! – szólt rá az asszony, mert idegesítette a csipogás. Ám
erre a fekete csirke egyszerre felpattant a levegőbe, tűzgolyóvá változott, és
kisuhant a kéményen át. A következő pillanatban kopogtattak. A szegény asszony
ámulva nyitott ajtót… a fekete csirke pedig berontott a házba, és kezdte
hordani befelé a lócitromot, de olyan sebesen, hogy a ház félig tele volt, mire
a szegény asszony magához tért a csodálkozástól.
-
Viszed
ki innen, de rögtön! – kiáltott rá a csirkére. A csirke engedelmesen
megfordult, és szélsebesen kihordta az összes lócitromot a házból, majd megint
megállt a konyha közepén, és kitartóan csipogni kezdett.
-
Mit
hozzak? Mit? Mit? Mit?
-
Hozzál
nekem friss kenyeret! – mondta hirtelenjében az asszony.
A csirke tűzgolyóvá változott, kiugrott a kéményen, és a következő
pillanatban már kopogott is az ajtón, és hordta befelé a kenyeret, egyik friss
cipót a másik után. A szegény asszonynak szeme-szája elállt a csodálkozástól.
Mire annyi kenyeret behordott a csirke, hogy majd összeroskadt alattuk az
asztal, végre is észbe kapott.
-
Hozz
inkább szalonnát és kolbászt!
Térült-fordult a csirke, meg sem állt pihenni, hordta azonnal
befelé a kolbászt és a szalonnát. Az asszony csak csodálta. Hirtelen gondolt
egyet.
-
Hozz
inkább aranyat!
Megint csak
tűzgolyóvá változott a csirke, térült-fordult, és kezdte telehordani a házat
csillogó arannyal. Ki tudja, honnan hozta? A szegény asszony csak ámult-bámult,
ahogy megtelt a szobája aranypénzekkel. Rájött, mekkora csodára tett szert a
csirkével. Kezdett is kérni tőle mindenfélét – ezüstöt, aranyat, selyemruhákat,
ritka finomságokat. A csirke pedig hordta-hordta mindet, szakadatlanul. A
szegény asszonyból egy csapásra gazdag asszony lett.
Csak egyetlen
baj volt: a csirkének egy pillanatra sem volt nyugta. Amint teljesítette a
gazdája egyik kérését, már ott toporzékolt a lába előtt, és kérdezgette:
-
Mit
hozzak? Mit? Mit? Mit?
Az asszonynak se éjjele, se nappala. Ha este azt mondta a
csirkének, hozzon valamit, reggelre tele volt a ház, hogy moccanni sem
lehetett. Ha azt mondta valamire, hogy elég lesz, akkor rögtön a sarkában volt
a csirke:
-
Mit
hozzak? Mit? Mit? Mit?
Se aludni, se nyugton lenni nem lehetett tőle. A gazdája nem
tudta, hogyan szabaduljon. Átment hát a szomszédba, a falu bölcs
öregasszonyához, tanácsot kérni.
-
Ej,
nagy bajban vagy, lányom – mondta az öreganyó. – Nem csirkéd van neked, hanem
lidérced! Bármit hoz, amit kérsz, de soha nyugtod nem lesz tőle. Ha nem
szabadulsz meg tőle időben, halálra nyaggat, és viszi a lelked egyenesen a
pokolba!
Megrémült erre az asszony. Hazament, fogta a csirkét, a
kötényébe rejtette, és visszavitte oda, ahol találta. De hogy, hogy nem, mire
hazaért, a lidérc már a konyhában toporzékolt:
-
Mit
hozzak? Mit? Mit? Mit?
Az asszony, még jobban megrettenve, kosárba rakta a lidércet,
kiszaladt vele a Dunához, és belehajította a folyóba. Mire azonban hazaért, az
ázott fekete csirke az ajtóban várta
-
Mit
hozzak? Mit? Mit? Mit?
Harmadszorra az asszony egy edénybe gyömöszölte a lidércet,
rátette a fedőt is, aztán mély gödröt ásott a hátsó kertben, és eltemette az
edényt. Mire azonban visszaért a házba, a csirke már futott eléje, rázta a
tollából a sarat:
-
Mit
hozzak? Mit? Mit? Mit?
Hiába próbált szabadulni tőle, a lidérc mindig visszajött, és
egy perc békét sem hagyott neki. Az asszony végül visszament a bölcs anyókához
a szomszédba, és kérlelni kezdte, árulja el, hogyan lehet a lidérctől
megszabadulni.
-
Annak
csak egyetlen módja van, lányom: olyan feladatot kell neki adni, amit nem tud
teljesíteni!
Gondolkodott, gondolkodott a szegény asszony. Végül támadt
egy ötlete. Amikor a lidérccsirke ismét befejezte az ételhordást, odaállt
eléje:
-
Mit
hozzak? Mit? Mit? Mit?
-
Hozd
el nekem …
Eléggé furfangosak vagytok? Találjatok
ki valamit, amit a lidérccsirke nem tud elhozni, ezáltal a szegény asszony
megszabadul tőle!