2014. december 17., szerda

Betlehemi királyok: Gáspár , Menyhért, Boldizsár



Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
      Lángos csillag állt felettünk,
      gyalog jöttünk, mert siettünk,
      kis juhocska mondta - biztos
      itt lakik a Jézus Krisztus.
            Menyhárt király a nevem.
            Segíts, édes Istenem!


Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
      Úgy hallottuk, megszülettél,
      szegények királya lettél.
      Benéztünk hát kicsit hozzád,
      Üdvösségünk, égi ország!
            Gáspár volnék, afféle
            földi király személye.


Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
      Főtt kolbászunk mind elfogyott,
      fényes csizmánk is megrogyott,
      hoztunk aranyat hat marékkal,
      tömjént egész vasfazékkal.
            Én vagyok a Boldizsár,
            aki szerecseny király.


Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
      Hulló könnye záporán át
      alig látja Jézuskáját.
      A sok pásztor mind muzsikál.
      Meg is kéne szoptatni már.
            Kedves három királyok,
            jóéjszakát kívánok!


1929. dec.

2014. december 16., kedd

Karácsonyi hangulat



Juhász Gyula
Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben 
Ilyenkor decemberben. 
A szeretetnek csillagára nézek, 
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, 
Ilyenkor decemberben.


…Bizalmas szívvel járom a világot, 
S amit az élet vágott, 
Beheggesztem a sebet a szívemben, 
És hiszek újra égi szeretetben, 
Ilyenkor decemberben.



…És valahol csak kétkedő beszédet 
Hallok, szomorún nézek, 
A kis Jézuska itt van a közelben, 
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, 
S ne csak így decemberben.


2014. december 5., péntek

December 6. Mikulás nap

Krisztus után 245-ben született, egy gazdag család gyermekeként. Már gyermekkorában is történtek vele csodák. Alig kezdte el iskoláit, mikor Patara városában nagy járvány tört ki, és mint kisgyermek, árvaságra jutott. Ezért a szüleitől örökölt hatalmas vagyonával Patara érsekéhez, (aki apja testvére volt,) költözött. Az Ő felügyelete mellett nevelkedett, s gyermekévei alatt megszerette a kolostori életet, majd iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta. Életét az emberiségnek és a gyerekek tanítására szentelte. Bárki kérte, mindig segített. Ember szeretete, segítőkészségének híre messze földre eljutott. 


Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. Éhínség idején a teljes egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította, amiért szembe került az Egyházzal, halála után, ezért az engedetlenségért egy időre ki is tagadták az Egyházból! 
Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is, ami valójában megtörtént:
A kolostor szomszédságában élt egy elszegényedett nemes ember, aki úgy elnyomorodott, hogy betévő falatra is alig jutott. Három férjhez menés elött álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök , és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, és egy marék aranyat kötött keszkenőbe, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. Kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és bepalánkolva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandalló szerű tűzhelybe száradni, és az pont bele esett. 

 Az idő folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő maga Miklós püspök. Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyban volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követően. Ezt felismerve, már mindenki tudta, hogy ki a titokzatos segítő! De kiderült ez abból is, hogy december 5-én a névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte " Noel Baba" -nak, ami azt jelenti " Ajándékozó Apa". A keresztényüldözések alatt őt is elfogták, éheztették, kínozták, de kivégezni nem merték. 

Hosszú, békés öregkort ért meg. A legenda szerint lelkét ( 342 december 6-án ) angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódát, a Mikulást.
forrás: URL: http://www.mikulasbirodalom.hu/myra/legenda.htm

2014. november 21., péntek

Könyvjelző

NEMZETKÖZI KÖNYVJELZŐCSERE PROGRAM
2014
Az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Szervezete (IASL) az iskolai könyvtárak világhónapja (október) kapcsán került meghirdetésre a nemzetközi könyvjelzőcsere-program.
Az olvasást és az iskolai könyvtárakat népszerűsítő programban 2012-ben 22 ország 17 ezer diákja vett részt. Az egyedi könyvjelzők készítésében a legkisebbektől a legnagyobbakig minden korcsoport képviselheti magát.
A projekt lényege, hogy a jelentkező iskolai könyvtárakat a résztvevő diákok számát figyelembe véve a nemzetközi szervezők összesorsolják.

A jelentkezésünkről:
Az iskola könyvtárunk is jelezte részvételét a programba még szeptember elején. Az első fejtörést az okozta, hogy hány db könyvjelzőt készítsünk el.
Mivel az Aquincum Iskola ebben a tanévben ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, ezért úgy döntöttünk 30 db könyvjelzőt fogunk elcserélni.
A könyvjelzők készítése el is kezdődött a felső tagozatosok körében Gábor Éva néni, rajztanárunk segédletével. Diákjaink különböző technikákkal és eszközökkel dolgozva készítették el színes alkotásaikat. Készültek harapós virágos, állatos, macskás, baglyos, delfines és nonfiguratív könyvjelzők, de volt olyan, aki kedvenc hungarikumát, a Pöttyös Túró Rudit örökítette meg.
Amiket mi készítettünk

Mindenki saját ízlésének megfelelő könyvjelzőt készített, nem határoltuk be a témát.
Közben október elején érkezett egy e-mail az IASL nemzetközi koordinátorától. Breege O’Brian arról érdeklődött elfogadunk –e cserepartnernek egy portugál iskolát? Ez az iskola szintén 30 db könyvjelzőt ajánlott fel cserére a 10-12 éves korosztálynak. Elfogadtuk.
A következő e-mail már Martától érkezett Portugáliából. Kiderült, hogy a partner iskola Póvoa de Varzimban , egy észak-portugáliai tengerparti városban található. Az iskola neve: Escola Básica de Aver-O-Mar.
Természetesen ezután én is megírtam az iskolánk címét. Innentől kezdve pedig izgatottan vártuk a gyerekekkel, mikor érkezik meg külföldről a csomag. Egy szép keddi napon, november 18-án hozta meg a postás a borítékot. Nagy érdeklődéssel nyitottam ki a pakkot, melyből két levélpapír és egy piros mikulászacskóba bugyolált könyvjelző köteg került elő. Majd egyesével az asztalra rakosgattam őket. Színes, vidám, ötletes könyvjelzőket kaptunk, mindegyiken egy szép idézettel valamely híres portugál személytől. Az idézetek magyarra fordításában egy portugál származású diákunkat kértem meg, aki nagyon örült a megtisztelő feladatnak. Az egyik idézet nagyon megtetszett, Antonio Vieira atyától (1608-1697) származik és szabad fordításban így hangzik: 
„A könyv az a néma, aki beszél;
az a süket, aki válaszol;
 az a vak, aki vezet ,
az a halott aki él.”
Ezen kívül a mellékelt levélből megtudtunk pár dolgot azokról a gyerekekről, akik a könyvjelzőket küldték nekünk. Kiderült, hogy 6. osztályba járnak, kedvenc tantárgyaik: matematika, testnevelés, rajz, ének és vallás. Kedvenc színeik: kék, piros, narancs és zöld. Szabadidejükben szeretnek drámázni, biciklizni, táncolni, focizni, futni, tévézni, internetezni, olvasni és zenét hallgatni. A gyerekek kicsit elcsodálkoztak azon, hogy a világ más tájain élő gyerekek is ugyanazokat a dolgokat szeretik mint ők, de örültek is neki.
A könyvjelzőkből kis kiállítást készítettünk az iskola aulájában. Az alkotások nagyon tetszettek a tanároknak és diákoknak is.
Felmerülhet a kérdés mi lesz a könyvjelzők sorsa? Természetesen azok a gyerekek választhatnak majd belőlük, akik könyvjelzőit kiküldtük a csereiskolába. Remélhetőleg örömmel fogják használni a gyerekek.

Szeretném megköszönni a lehetőséget a Könyvtárostanárok Egyesületének, hogy részt vehettünk ebben a programban.
Amiket kaptunk

2014. november 10., hétfő

Magyar Népmese Napja meseíró pályázat

A Magyar Népmese Napja alkalmából meseíró pályázatot hirdettünk a 2014/15. tanévben is
MESEÍRÓ PÁLYÁZAT EREDMÉNYE


ALSÓ
Két legjobb alsós mese : 
3. osztály : Kardos Márton 3.c
4. osztály:  Huszár Anna Szófia 4.a

FELSŐ
Legjobb fabula: Horváth Viktória 5.b
Legjobb tündérmese: Sárosy Patrícia 6.b


Köszönjük a beadott pályaműveket!


Magyar Népmese Napja pályázatok eredménye

Köszönjük nektek a szebbnél szebb rajzokat amiket a pályázatra készítettetek. A legszebb rajzok a könyvtárban kerülnek kiállításra ebben az évben.

Magyar Népmese Napja
Rajzpályázat eredménye 2014/15

1. osztály

1. Kató Boglárka 1.b
2. Kikindai Magdaléna 1.c   és   Schmuck Tünde 1.b
3. Rákosi Tamás 1.c  és Karácsoni Csongor   1.b

2. osztály
1. Tóth Dorka 2.c    és Ludmán Dóra 2.c
2. Száraz Márton 2.d  és Tósoky Dorottya 2.d
3. Csikós Bernadett 2.b és Becker Luca 2.d

Különdíj: Mrekvicska Róza  2.c és Keszi Léna 2.d

3. osztály
1. Dukát Levente 3.c  és Friedrich Bence 3.c
2. Fekete Dóra 3.c
3. Jandász Sára 3.c

4. osztály

1. Prazsák Boglárka 4.b
2. Morvai Eliza  4.c
3. Vasali Mátyás 4.b  és Balázs Boglárka 4.b

Különdíj: Tar Levedi 4.b és Radzik Réka 4.b

Felsősök:
1. Köte Tamás 7.a és Arnold Gábor 5.b
2. Gyulai Blanka 6.b
3. Bubcsó Loréna 6.b

Különdíj: Kömpf Gréta 5.b



RADNÓTI MIKLÓS

Hetven éve, 1944. november 9-én halt meg Radnóti Miklós költő, műfordító, a 20. századi magyar líra egyik meghatározó alakja.

Radnóti Miklós Budapesten született 1909. május 5-én. Születése anyja és ikertestvére életébe került, e súlyos örökség későbbi költészetére is hatással volt. 

Radnóti Miklós zsidó származása miatt nem jutott tanári katedrához, magánórákból, szerény tiszteletdíjakból élt. 1937-ben Baumgarten-jutalmat kapott, anyagi helyzetének javulásával, a harmincas évek derekán többször járt Párizsban. Egymást követően több kötete is megjelent, 1936-ban a pályája fordulópontjának tartott Járkálj csak, halálraítélt, majd a Meredek út, az Ikrek hava, gyermekkorának prózai összegzése. Közben műfordításain is dolgozott, Vas Istvánnal közösen Apollinaire válogatott verseit jelentette meg, majd La Fontaine meséit fordította. 1940-ben még napvilágot látott Válogatott verseinek kötete, de ettől kezdve élete folyamatos rettegés lett. A Tajtékos ég kötetet Radnóti még maga állította össze, de az csak halála után, 1946-ban jelent meg, kiegészítve utolsó verseivel.


2014. október 2., csütörtök

Magyar Népmese Napja szeptember 30.

Magyar Népmese Napja 
2014

1859. szeptember 30-án született Benedek Elek, a nagy magyar mesegyűjtő. Ehhez igazodik a Magyar Népmese Napja, melyet 2005 óta ünneplünk meg szeptember 30. napján, a Magyar Olvasótársaság jóvoltából. Iskolánkban 4. alkalommal emlékeztünk meg a jeles napról.

Ebből az alakalomból rajzpályázatot és meseírópályázatot hirdettünk, valamint kedd délután mesedélutánra hívtuk meg iskolánk legkisebb tanulóit.  Az 1. és 2. osztályosok nagy figyelemmel hallgatták a felsős tanulók által felolvasott meséket.

A mesés délutánt Kanizsai Péter 5.b osztályos tanuló kezdte. A szőrdisznócska és a fekete kakas című mesét olvasta fel az 1.c osztályos gyerekeknek.
Utána a 6.b osztály kis csapata adta elő a Bolond Jankó című mesét az 1.b osztályosoknak.
Az  1. a osztályosok a Kolontos Jankó című mesét hallgathatták meg a könyvtáros Réka néni előadásában.  Majd jöttek a második osztályosok, akik a Kacor király című mesét hallgathatták meg, amit Hidegkuti Nándi olvasott fel. Ezt követte Réti Lia a Bolond falu című mesével s végül Főző Barni olvasott el egy saját maga által írt kis mesét a 2.c osztálynak.

A két órás program lehetőséget adott a Magyar Olvasótársaság által is kitűzött célok megvalósításában:


„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktők kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!”





2014. szeptember 15., hétfő

Könyvmoly

„Könyvmoly” szakkör indul az iskolai könyvtárban!
Ízelítő:
ü Bekapcsolódunk a nemzetközi könyvjelzőcsere programba,
ü magyar népmeséket és Grimm- mesék olvasunk,
ü társasjátékokat készítünk,
ü eljátszuk a kedvenc meséket
Még van hely! Szeretettel várunk!

Jelentkezni az iskolai könyvtárban lehet! (3.4 vagy 5.-6.osztály)

2014. szeptember 9., kedd

Felsős rajzpályázat

Iskolánk diákjainak hirdetett pályázatok:  

Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola



a Magyar Népmese napja alkalmából
felsősöknek
RAJZPÁLYÁZAT

A pályamunkád a következő szólás, közmondás egyikéhez készítsd el:


1. A könyökén jön ki.
2. Egyik szemével sír, a másikkal nevet.
3. Nesze semmi fogd meg jól!
4.Orránál fogva vezeti.
5. Maga alatt vágja a fát.
6. Lóvá tesz.
7. Magas lóról beszél.
8. Se ingje, se gatyája.
9. Nem tesz lakatot a szájára.
10. Mehet kukutyinba zabot hegyezni.


 Rajzod leadhatod személyesen az iskolai könyvtárban. Szerepeljen rajta a neved és osztályod!

HATÁRIDŐ: 2014. szeptember 22.

A legeredetibbnek tartott pályaművek a könyvtárban kerülnek kiállításra.
Csak SAJÁT készítésű műveket fogadunk el!


Rajzpályázat

Iskolánk diákjainak hirdetett pályázatok:  
Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola


 a Magyar Népmese napja alkalmából
RAJZPÁLYÁZATOT 
hirdet
ALSÓSOKNAK


A rajzokat a
 Csillagszemű juhász,
A só vagy
Az égigérő fa
című népmeséhez készítsétek el!

Elkészült pályaművedet leadhatod személyesen az iskolai könyvtárban. Szerepeljen rajta a neved és osztályod!

HATÁRIDŐ: 2014. szeptember 22.

A legeredetibbnek tartott pályaművek a könyvtárban kerülnek kiállításra.
Csak SAJÁT készítésű műveket fogadunk el!


Pályázatok a Magyar Népmese Napja alkalmából

 Iskolánk diákjainak hirdetett pályázatok:  

Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola


MESEÍRÓ PÁLYÁZAT
a Magyar Népmese napja alkalmából


A pályázatod lehet:
TÜNDÉRMESE vagy FABULA

Terjedelem: Legfeljebb két A4 –es oldal kézzel írva. (Ha mégis nyomtatva adod be, mellékeld a kézzel írott változatot is!)

HATÁRIDŐ: 2014. szeptember 22.

Elkészült pályaművedet leadni személyesen, az iskolai könyvtárban kell
Szerepeljen rajta a neved és osztályod!


Csak SAJÁT készítésű műveket fogadunk el!








Kis nyitvatartás változás

Kedves könyvtárlátogatók!
Hétfőn délután órákat tartanak majd a könyvtár előterében. Arra kérek mindenkit, aki hétfő délután látogat be nagyon csendesen tegye!!!


Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
De.
08:00-11:45
11:00-12:00
09:00-12:00
11:00-
12:00
10:30-12:00
Du.
12:15-13:00
12:30-15:30
12:30-15:30
12:30-
15:30
12:30-15:00

2014. szeptember 2., kedd

Kezdődik...

Ebben a tanévben is sok szeretettel vár benneteket az iskolai könyvtár. 
Várjuk írásaitokat a nyári élményekről, olvasmányokról. 
Szerencsés iskolakezdést!!!


Weöres Sándor: Kezdődik az iskola 

Könyv, toll, tinta, ceruza,
    rontom-bontom,
kezdődik az iskola,
    csak aszondom.




Kora reggel rohanás,
    rontom-bontom,
nem könnyű a tanulás,
    csak aszondom.




Tízpercben nagy futkosás,
    rontom-bontom,
torkod fájdul, ne kiálts,
    csak aszondom.

Zsemlye és vajaskenyér,
    rontom-bontom,
morzsát szedhet az egér,
    csak aszondom.

Énekóra, la-la-la,
    rontom-bontom,
reng a terem ablaka,
    csak aszondom.



Tornaóra, egy-kettő,
    rontom-bontom,
leszakad a háztető,
    csak aszondom.

Kintről benéz egy szamár,
    rontom-bontom,
iskolába sose jár,
    csak aszondom.

2014. június 16., hétfő

Vakáció!!!




Végre van idő a félretett könyvek elolvasására ! 


Kellemes nyári szünetet!!!





2014. május 28., szerda

Könyvtári könyvek


FELHÍVÁS    
      
             FIGYELEM  

                              FIGYELEM !!!

Minden könyvtárunkba járó diákot kérek arra,  hogy hozza vissza a könyvtárba a kikölcsönzött könyveket!!!
HATÁRIDŐ : 2014. június 5.

Nyertes rajzpályázat

A Petőfi Irodalmi Múzeum még a tavasz elején hirdette meg Irodalmi Majális pályázatát  Olvass , alkoss, játssz velünk! -címmel. 
A pályázatra több pályamunkát adtunk be. 
Az elsőt Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika című művéhez készítettük. Ez egy társasjáték volt, melynek készítésében részt vett Gábor Sára, Beck Lili, Huber Kíra, Huszák Zsanett, Rátkai Zita és Takács Emese. 

A másik pályamunkát Karinthy Frigyes: cirkusz  című művéhez készítettük.  Egyedi technikával készült ötletes pályamunkákat adtunk be. (Pályázott Szabó Dóra Kíra, Gyulai Blanka, Kerkay Szabolcs, Köte Tamás)

Nagy örömünkre Kerkay Szabolcs helyezést ért el, pályamunkáját kiállították a Petőfi Irodalmi Múzeumban, és munkájáért 5000 ft-os könyvutalványt is kapott! Köte Tamás ugyan nem ért el helyezést, de pályamunkája szintén kiállításra került. 


 GRATULÁLUNK!


Ha van kedvetek, látogassatok el a Petőfi Irodalmi Múzeumba és nézzétek meg a díjazott alkotásokat. 

2014. április 28., hétfő

Olvasni jó! Részt vettünk a Kaméleon Olvasóklub játékán!

   
  Tündérboszorkány a könyvtárban 
 

2014-ben egy szép április eleji napon egy kis vetélkedőre invitáltuk meg a 4.c osztályos gyerekeket. Nem kellett őket sokat noszogatni, szívesen jöttek le a földszinten található iskolai könyvtárba játszani. Első találkozásunk alkalmával még nem tudták pontosan mi vár rájuk.

Azt tudták, hogy kívülről-belülről ismerniük kell Bosnyák Viktória Tündérboszorkány című könyvét. A könyvet mindnyájan el is olvasták. Izgatottan, tolltartójukat szorongatva ültek le a könyvtár székeire a gyerekek. Aztán kezdetét vette a verseny. Kiosztottam a Tündérboszorkány totót, de előtte megkértem őket arra, hogy hunyják be a szemüket, és csak akkor nyissák ki, mikor jelzek, hogy valahányan megkapták, így mindenki ugyanabban a pillanatban kezdhette el a feladatlapot. A lapon 13+1 kérdésre kellett bekarikázniuk a helyes választ. Pár perc múlva már el is készültek a jobbak. De jó munkához idő kell és megvártuk a többieket is.

A lapokat kijavítva a következő eredmény született: 4 fő ért el maximális pontszámot. (Veress Vivien, Szerényi Domokos, Mérő Leon, Grósz Réka) Valamint 1 ponttal maradt le (Sáray Márton, Gonda Sára, Blázsik Árpád, Réthy Zalán, Hidegkuti Nándor és Csikós Nikolett)
     
Ezzel le is zárult az első forduló. Pár nappal később egy könyvtárhasználati óra keretében ejtettük meg a második fordulót. Itt kapták kézhez azokat a feladatlapokat melyen a „nyomozós”, kézikönyvben keresgélős feladatok voltak. Mivel mi még csak most ismerkedünk a könyvekben való kereséssel, ennek a feladatnak a megoldása nem egyéni munkában történt, hanem csoportmunkában. Így tudtak egymásnak segíteni. Egy csapatban kb.3-4-5 gyerek volt, s minden csapat 3 kérdést kapott. Láttam, hogy egyes csapatok megosztják a kérdéseket egymás közt, vagyis 1-1 gyerek 1-1 kérdésre keresett választ.

 A feladatlapon változtattam, úgy állítottam össze, hogy néhány kérdést kivettem. Nagy jelentősége volt annak, hogy a helyes válasz betűjelét karikázzák be a csoportok, hiszen csak azért járt betű. S mivel minden csapat csak három kérdést kapott, ezért maximum három jutalombetűt szerezhettek meg. Ezekből a jutalombetűkből egy szót kellett kirakniuk össznépi szinten. Ez a szó pedig nem volt más, mint: OLVASNI JÓ!!!  

Aztán közöltem velük, hogy a befektetett játékkedv megtérül, hiszen máris megérkezett a könyvtárunkba Bosnyák Viktória Tündérboszorkány című ajándékkönyve. Ezt a könyvet tehát ők szerezték meg a könyvtárnak!

Köszönjük a játékot! Jó volt veletek együtt játszani! 

2014. április 8., kedd

HÚSVÉT

HÚSVÉT
Mikor van húsvét ünnepe?
A húsvét a tavaszi ünnepkör legjelesebb ünnepe. Nem esik minden évben ugyanarra napra, mint pl. a Karácsony. A húsvét március 22-e és április 25-e közötti ünnep. Pontos időpontja attól függ, hogy mikor van a március 21-ét (tavaszi napéjegyenlőség) követő első holdtölte. Az ettől számított első vasárnap húsvét első napja.  A húsvéti ünnepkör a virágvasárnappal kezdődik, a nagyhéttel folytatódik, ezt követi a húsvétvasárnap és a húsvéthétfő. Végül a fehérvasárnappal zárul az ünnep.


Mi a nagyböjt?
Jézus 40 napig böjtölt, ennek emlékére valamint kereszthalála emlékére tartjuk a nagyböjtöt. Ez a húsvéti ünnepekre való előkészület ideje. A nagyböjt húsvétvasárnapig tart. A böjt alatt étkezési mulatozási és szórakozási tilalmak voltak. Zsíros és húsos ételt nem fogyasztottak. De akkor mit tettek? pl. ciberelevest, kenyeret, halat, zöldségeket. Ma már a böjt csak a pénteki napra és a húsvét előtti hétre korlátozódik.
Tilos volt nagyböjt idején lakodalmat tartani, a lányok és asszonyok nem viseltek világos színű ruhákat. Az emberek templomba mentek megbánták bűneiket, vezekeltek.


A nagyhét virágvasárnaptól húsvétvasárnapig tart. Jeles napjai a nagypéntek, nagycsütörtök, nagyszombat.  Sokféle népszokás kapcsolódik hozzájuk. Pl. nagycsütörtökön elnémulnak a harangok, és nagyszombaton szólalnak meg újra.  Nagypénteken nem ettek húst. Nem gyújtottak tüzet, és nem sütöttek kenyeret. A nagypénteki mosdásnak viszont nagy jelentőséget tulajdonítottak. Nagyszombaton véget ért a böjt. A tavasz kezdete a természet megújhodását jelenti, ezzel együtt az ember is megújul. Ilyenkor van a tavaszi nagytakarítás.


Jellegzetes húsvéti ételek:

Sonka, tojás, kalács, bor. Ezeket megszentelték a templomban. 

2014. március 12., szerda

Diákok alkotásaiból

Békamáj -főzet (főétel)

Hozzávalók:
1 csomag reszelt békamáj, 2 ek. szúnyoglábolaj, 6 liter tapsifüles vére, 20 db füstölt patkányszem (piros) , egy csipet emberagypor, és ízlés szerint egy kis galambszív, denevérfül pora. 



Elkészítés:
Melegítsük fel a bográcsot 3000 Celsius fokra. Ha ez megvan, öntsük bele a vért, majd a reszelt májat is rakjuk bele. A patkányszemeket kicsit forgassuk meg a denevérfülporban, csak utána rakjuk a bográcsba. Jöhet 2 evőkanál szúnyogolaj, és kavargassuk 15-20 percig. A galambszívet üssük meg egy kalapáccsal, majd a denevérfül porából ízlés szerint szórjunk rá. Rakjuk bele a főzetbe. Hagyjuk kicsit forrni és készen vagyunk.

A receptet készítette: Sárosy Patrícia (5.b )

2014. február 27., csütörtök

Készítsünk társasjátékot, filmet!


Irodalmi majális 2014 – Pályázat
A Petőfi Irodalmi Múzeum Az olvasás éve programja keretében országos pályázatot hirdet az általános iskolák felső tagozata, a gimnáziumok és szakközépiskolák, valamint a szakiskolák számára az alábbi témákban: „Játssz velem!”, „Látsz engem?”, „Miért olvassunk?”.
A beérkező pályázatokat három kategóriában értékeljük:
  • általános iskola
  • gimnázium és szakközépiskola
  • szakiskola
 
J ÁTSSZ VELEM!
 
Olvassátok el az alábbi regények egyikét, találjatok ki a regényvilág alapján egy 3-6 fő által játszható bármilyen társasjátékot (tábla, kártya, stb.), készítsétek el a prototípusát, csatoljátok a játék szabályait és leírását, és küldjétek el nekünk egy dobozban. Osztályok, illetve minimum 3 fős csapatok jelentkezését várjuk. Az Irodalmi majálison mód lesz a játékok kipróbálására.
Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika (ajánlott korosztály: 10 +)
L. Lowry: Az emlékek őre (ajánlott korosztály: 11 +)
J.R.R. Tolkien: A Gyűrűk Ura (ajánlott korosztály: 12 +)
Jane Austen: Büszkeség és balítélet (ajánlott korosztály: 16+)
 
LÁTSZ ENGEM?
 
Az alábbi művek egyikét olvasd el és jelenítsd meg egy karakterét, jelenetét, helyszínét vagy egész világát. Bármilyen technikát alkalmazhatsz: kréta, tus, ceruza, akvarell, olaj, vegyes technika, kollázs, de műved ne legyen A/4 méretnél kisebb vagy A/2 méretnél nagyobb. Alkotásod címe vagy alcíme a választott irodalmi mű legyen. Egyéni munkákat várunk! Minden jó képet kiállítunk az Irodalmi majálison. A zsűri által legjobbnak ítélt pályamunkákat bemutatjuk.
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa
Karinthy Frigyes: cirkusz
Weöres Sándor: Psyché
 
MIÉRT OLVASSUNK?
 
Készítsetek legfeljebb 3 perces reklámfilmet az olvasás népszerűsítésére. Filmetekben mutassátok be, szerintetek miért fontos az olvasás, ti miért szerettek olvasni! Osztályok, vagy min. 3 fős csapatok jelentkezését várjuk.  A kész filmeket DVD-n kérjük beküldeni! A legmeggyőzőbb filmeket honlapunkon elérhetővé tesszük, az Irodalmi majálison levetítjük.
 
A győztesek és a győztes csapatok 20 – 10 – 5 ezer forintos könyvutalványt vagy egynapos irodalmi élménytúrát nyernek.
A pályázatok eredményét az Irodalmi majális 2014 rendezvényünkön 2014. május 24-én hirdetjük ki, melyre a pályázat minden résztvevőjét szeretettel várjuk.
 
A pályázatokat a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével az alábbi címre kérjük elküldeni:
Petőfi Irodalmi Múzeum
Irodalmi majális 2014
1053 Budapest, Károlyi u. 16.
 
Beérkezési határidő: 2014. április 11. 
http://www.pim.hu/object.aa316a3f-45f0-46cc-b3eb-bc3f7426270a.ivy 
 

2014. február 10., hétfő

Versenyeredmények

Örömmel közöljük, hogy a Bod Péter Könyvtárhasználati Versenyen szép helyezéseket értünk el. 


  4. évfolyamosok közül 
1. helyet ért el Soóki-Tóth Petra 
4. helyet ért el Mérő Leon 

 3. évfolyamosok közül 
5. lett Örkényi Blanka 
14. Szombat Nándor


GRATULÁLOK!


forrás: http://www.pszi03.hu/news.php