2014. október 2., csütörtök

Magyar Népmese Napja szeptember 30.

Magyar Népmese Napja 
2014

1859. szeptember 30-án született Benedek Elek, a nagy magyar mesegyűjtő. Ehhez igazodik a Magyar Népmese Napja, melyet 2005 óta ünneplünk meg szeptember 30. napján, a Magyar Olvasótársaság jóvoltából. Iskolánkban 4. alkalommal emlékeztünk meg a jeles napról.

Ebből az alakalomból rajzpályázatot és meseírópályázatot hirdettünk, valamint kedd délután mesedélutánra hívtuk meg iskolánk legkisebb tanulóit.  Az 1. és 2. osztályosok nagy figyelemmel hallgatták a felsős tanulók által felolvasott meséket.

A mesés délutánt Kanizsai Péter 5.b osztályos tanuló kezdte. A szőrdisznócska és a fekete kakas című mesét olvasta fel az 1.c osztályos gyerekeknek.
Utána a 6.b osztály kis csapata adta elő a Bolond Jankó című mesét az 1.b osztályosoknak.
Az  1. a osztályosok a Kolontos Jankó című mesét hallgathatták meg a könyvtáros Réka néni előadásában.  Majd jöttek a második osztályosok, akik a Kacor király című mesét hallgathatták meg, amit Hidegkuti Nándi olvasott fel. Ezt követte Réti Lia a Bolond falu című mesével s végül Főző Barni olvasott el egy saját maga által írt kis mesét a 2.c osztálynak.

A két órás program lehetőséget adott a Magyar Olvasótársaság által is kitűzött célok megvalósításában:


„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktők kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!”